Fehér hópihék

Szívemben már fehér hópihécskék szállnak,

erejét vették az örök forró nyárnak,

amely itt parázslott benn hosszú ideig,

míg a szív rá nem jött, hogy zord tél érkezik.

Van az úgy néha, hogy télbe fagy a nyár,

s kirepül szívünkből a tavasz kismadár,

amelynek vidáman csengő dalos csacsogása,

napfényes nyaraim, annyiszor vigyázta.

Én a tél hidegét mindig nagyon fájom,

mert hangosabban hallik belső zokogásom,

az a rejtett zokogás, mely fehér hópihék

zúzmarás jégkristályát könnyezi majd szét,

ott, ahol egykor színbe rezdült minden,

ahol vágytüzek lobbantak a titkos édenkertben,

és szenvedélyes csókok mesélték el azt,

hogy a tél egyszer minden szívet behavaz.

Kun Magdolna