Mint szédelgő árva, kinek nincs hazája,
s ki otthonát is, csak álmaiban látja,
úgy kószálok mama az erdők rejtekén,
kutatva téged, mint szürke köd a fényt.
Kezemben rózsa, szirmaira bontva,
már csak szára tör fel, fel az ég-magasba,
bízván abban, hogy eléri gyenge karjaid,
s akkor magadhoz ölelheted bódulatait.
Mert az a rózsa, az a szirom-hullott rózsa,
mely szívem, s szíved hordozója,
én vagyok mama,
én, akinek nincs már köténymelegsége,
mely napfénybe zárna, ha didergek a télbe.
Hiányzol mama, hiányzol nekem,
hisz mindenki más olyan idegen,
mert egyedül csak te voltál, kinek ölelése
a világot adta egy mosolyért cserébe.
s ki otthonát is, csak álmaiban látja,
úgy kószálok mama az erdők rejtekén,
kutatva téged, mint szürke köd a fényt.
Kezemben rózsa, szirmaira bontva,
már csak szára tör fel, fel az ég-magasba,
bízván abban, hogy eléri gyenge karjaid,
s akkor magadhoz ölelheted bódulatait.
Mert az a rózsa, az a szirom-hullott rózsa,
mely szívem, s szíved hordozója,
én vagyok mama,
én, akinek nincs már köténymelegsége,
mely napfénybe zárna, ha didergek a télbe.
Hiányzol mama, hiányzol nekem,
hisz mindenki más olyan idegen,
mert egyedül csak te voltál, kinek ölelése
a világot adta egy mosolyért cserébe.
Kun Magdolna
Csodás, különös megemlékezés Kedves Magdika...
VálaszTörlésSzeretettel - Miki
Köszönöm, hogy így gondolod és így látod kedves Miki!
VálaszTörlésSzeretettel. Magdi
Kicsit vissza kellett olvasnom, de örömmel tettem. Mint mindig! :)
VálaszTörlésKedves Józsi, nagyon köszönöm megtisztelő látogatásod és kedves szavaid.
VálaszTörlésSzeretettel.
Magdi