Utolérhetetlenség

Mikor tudom, hogy jössz, boldogság önt el,

és felkacag szívemben minden ütemjel,

mert oly nagy öröm érezni azt a nyugalmat,

amit ölelő karjaid ringatása ad.

Mikor pillantásodban meglátom a vágyat,

 könny lepte szemem is, csak tiszta képet láttat,

olyan tiszta képet, olyan tükörfényest,

amire a nap is irigykedve nézhet.

De ha elmész tőlem, a sok felszáradt könny,

végtelenbe nyúló bánat-utat tör,

hisz az a mély fájdalom, mi idebenn remeg,

tengerré duzzasztja a kihullt  könnyeket.

S akkor átsiratok, átzokogok minden éjszakát,

mert nem tudom nem fájni azt a nagy hiányt,

mit már akkor érzek, mikor első léptedet,

az utolérhetetlenségbe belevéseted.

Kun Magdolna