Mama

Még érzi tenyerem hűs arcod ráncait,
s kopott kendőd színét is magam előtt látom,
bárhogy sokasodnak a könnyhullató évek,
nem sápasztják el gyermekkori álmom.

Mert az emlékek mama, időtlenné válnak,
nem fognak már rajtuk az elfutó napok,
sem a vihargyorsaságú madárszárnyú percek,
melyekben én is csak porszemcse vagyok.

Az emlékek Mama, mindig élni fognak,
mert azok újra és újra elevenné válnak,
hisz azok a szívek, melyek összetartoznak,
járt  utat törnek a hangos dobogásnak
Kun Magdolna