Ha a sötétség árnyai
mellénk szegődnek,
és reszketeggé teszik
ráncos kezünket,
olyannak látsz-e majd,
mint akkor hajdanán,
mikor csókjaidtól
volt tűzforró a szám.
Ha már sérült tudatom
nem emlékezik,
és fájni sem fájja többé
az élet sebeit,
vigyázod-e velem
azokat a jelenperceket,
ami kettőnknek még
elrendeltetett.
Ha majd kibontott
hajamon nem csillan több fény,
s mosoly sem nyit utat ajkam szegletén,
ölelsz-e még akkor, és simítod-e arcom,
addig amíg rám nem
terül a csillagfényes alkony.
Ha majd szoros
kötelékünk lazulásra vágyik,
mert szivárványt fon
bele egy másik dobbanás is,
megőrzöd-e hűségét annak a sok évnek,
amibe kettőnk sorsa
mélyen beleégett.
Vagy minden, ami
voltam
el lesz feledve,
s csak szálló porszem
leszek
szélnek eresztve.
Kun Magdolna
Csodálatosan szép...
VálaszTörlésSzeretettel - Miki
Köszönöm szépen Miki!
VálaszTörlésSzeretettel.
Magdi