Ha majd fényes lelked
csillagok közt lebeg,
és pillelépted nyomát
is elfújják a szelek,
én az emlékek
földjére virágot ültetek.
S akkor a virágok vérző
gyökere
belekapaszkodik homokszívedbe,
és könnyeivel
eloltja azt a tűzsebet,
amit a „nem vagy már”
távolság belé égetett.
Ne félj! Virágaim
megszépítik örök álmodat,
mert sötét árkodba
színes fényt lopnak,
hogy a lelkedre
nehezedő éjszakai árnyak
ne félemlítsék meg világtalan
házad.
Kun Magdolna
Csak egy gyönyörű gondolat...
VálaszTörlésSzeretettel - Miki
Köszönöm, hogy annak véled kedves Miki!
VálaszTörlésSzeretettel.
Magdi