Mikor
könnypárás ablakomra
sűrű köd szitál,
s nyárköszöntő dalt
már
a szív sem muzsikál,
törd át a télkaput
csöppnyi kismadár,
és dalold tavaszba
azt,
mi olyannyira fáj,
mert ha te csiviteled
a tavaszhimnuszát,
bízván hiszem,
hogy előcsalogatod
a napfény sugarát.
S ha már napfény
öleli
jégzimankós lelkem,
a dérkristályos
könnyeket is
mind-mind elfelejtem,
és úgy kacagok bele
a rideg, téli tájba,
mintha sosem tudtam
volna,
milyen fagyhalála.
Kun Magdolna
Szép, igaz vers Magdika.
VálaszTörlésSzeretettel - Miki
Köszönöm, hogy olvastál Miki!
VálaszTörlésSzeretettel.
Magdi