Őszidő táján
merengőbb az ember,
többször gondol vissza
a múló évekre,
többször fájlalja,
többször sír azon,
ami szánalmas életét keserítette.
Őszidő táján halkabban
ver szívünk,
s lelkünkben is ezer
régi seb szakad,
melyeknek fájdalma még
ma is kísérti,
vérfoltokkal teli
élet-utunkat.
Őszidő táján szavunk
sincsen már,
télben jár a tavasz,
s télben jár a nyár.
minden bohó álmunk
talány lesz csupán,
tűnő délibáb, mely könnyeket szitál.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.