Van, mikor csak
állunk,
hófehéren, tisztán,
és várunk-várunk
valakit,
aki gyengéden átfogja
a vállunk,
szemünkbe nevet,
és csókra nyitja,
csókra tárja,
édes ajkait.
Van, mikor elnémul
mellettünk a világ,
csak a csend, a csend
uralkodik,
a léleknek, szívnek
csendje az,
mely kalitkába zárja
a szavak hangjait.
Mert az érzéshez nem
kell hang,
és nem kell
párbeszéd,
csók kell csak csók, boldog
ölelés,
mely szavak nélkül is
bebizonyítja,
milyen végtelen nagy mesélő
az oda- visszatörténő
viszontszeretés
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.