Évtizedek múltak,
napok jöttek, mentek,
s múló időnkben észre
sem vettük,
hogy az órák és a
percek
öröm nélkül teltek.
Mikor már megértünk
arra,
hogy hinni tudjuk
azt,
az életnél semmi
nincs,
mi csodálatosabb,
elvesztettük
álmainkat
s vele azt az érzést,
amiért megtettünk
sok végtelen nagy
lépést.
Lépést, mely véresre sebzette
cserzett bőrű lábunk,
mikor úttalan utakon
kőkavicson jártunk,
s mikor hajszolt szívünket
arra biztattuk,
meg ne álljon addig,
míg oda el nem jut,
hol elérhető minden
miben hisz az ember.
Most egyedül járunk,
s néha megbotlunk,
mert lábunk nem lépi
már
olyan biztonsággal
azt az egyirányú utat,
hová egykor
ketten futottunk.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.