Mikor megbántasz

Mikor megbántasz, vihar kerekedik,

tajtékzó vihar, vérző tengerárral,

amely lelkemen hullámzik szeles esőfoltot,

és szívemen tombol dacos haragvással.

Mikor nem értesz engem, sírni volna kedvem,

messzire kerülném tekintetedet,

hogy ne vájjon belém hollókarmaival,

az értetlenség szülte gonosz szörnyeteg.

Mikor tagadni készülsz, elfordul a léptem,

villámként fut a végtelen felé,

hogy ne érjék be azok a mennydörgő szavak,

melyek kénkőként hullnak lábaim elé.

Mikor szeretsz, kisimul a tenger,

elül a vihar, újra süt a nap,

még feledett dalunk is új muzsikát játszik,

ami csókra csalja morcos ajkunkat.

Ha szeretsz, értelmet kap minden,

a jóság és a szépség, eggyé nemesül,

mert a szeretettől minden olyan más lesz,

rózsák nyílnak akkor is, ha kinn,

dérjég könnye ül.

Kun Magdolna