Kincsem

Az élet kiszámíthatatlan kincsem,

ma még itt vagyunk, holnap talán amott,

hisz létünk hosszúságát nem tudjuk felmérni,

ha szabályozatlanok az időtartamok.

Egyszer menni kell, büszkén, avagy sírva,

egyszer lesz egy nap, mikor indulunk,

amikor búcsút intünk könnyes haragvással,

mert hiába dacolunk, nem maradhatunk.

Amikor a távolság már elérhetetlen lesz,

te ne sírj értem kincsem, ne ejts könnyeket,

mert ha sírni látlak, kétszer szakad szívem,

s a mérhetetlen bánattól kétszer halok meg.

Engedj utamon szabadon röppenni,

ne húzzák szárnyaim földhöz kötött súlyok,

mert azt nem bírná el pillekönnyű lelkem,

s mielőtt felszállnék, homokrögbe hullok.

Kun Magdolna