Újra este van, és
újra fáj a csend,
ilyenkor elhalkul a
világ,
a szív sem lüktet
benn,
csak egy szorító
érzés jelzi,
hogy eltelt még egy
nap,
egy nap, miben nem lettem
ma sem boldogabb.
Bármerre tekintek,
szomorúság néz,
szomorú a szoba, az
ágy, a ház, a szék,
szomorú a magány,
mely este átölel,
és szomorú az álom,
mely reggel illan el.
Minden szomorú, semmi
sem nevet,
az emlékek, a
színek könnyet rejtenek.
A kakukkos órán megállt
az idő,
olyan néma az is, mint
a temető.
Átkos ez a csend,
gyáván fojtogat,
s én hagyom, hogy
legyőzze
akaratomat.
Ez egyszerűen csoda. Mintha igenis létezne egyfajta kapocs a magányos lelkek között, legyenek azok bármerre is a világban!!
VálaszTörlésKöszönöm !!!
A csend mindenkinek ugyanúgy mesél kedves Hajnalka, bárhol vagyunk is a világban.
VálaszTörlésA magányérzése pedig ugyanolyan itt is, mint a tengerentúlon.
Köszönöm, hogy olvastál!