Őszi dér

„Ugyanúgy szeretlek ma is,

ha búvik a nap, s köd szitál,”

ha tavaszt csaló virágszirmon

táncot jár az illatár,

ha tél havába tapossák

az őszbesárgult levelet,

ha senki nincs már mellettem,

ki megfogná a kezemet.

Ugyanúgy szeretlek akkor is,

ha por fújja be léptedet,

ha sóhajtásnyi emlék maradsz,

mit nem színez, csak képzelet.

Ha édes alkony halk csendjében

összeér a két kezünk,

ha két csillagból egy csillaggá

nemesül a szerelmünk,

Ha derült égen felhők űzik

az elkószáló fényeket,

ha minden óránk s minden napunk

fájdalommal vértezett.

Mert én akkor is szeretlek, ha már,

 „Halványan pihen a táj,

de tested forró emléke

ott is utolér,

ahol megvetette lábát

az őszi dér”

Kun Magdolna