Tüneményes vagy, te szélbekócolt
hajnal,
olyan túllebegő álom,
illatos románc,
melynek messze muzsikáló
puha szívverése,
lassan felemészti
lelkem sóhaját.
Bűvös erőd is van, játszi könnyedségű,
mely kékes lánggá
lobogja az érzés állagát,
s mikor az túlégi
magát a forróság hevétől,
elhamvadt csonk lesz,
kihunyt gyertyaláng.
Visszaverő fényed
szilánkokra robbant,
porszemnyi
kristályra, mi a végtelenbe olvad,
hogy nyoma se legyen
egykori énemnek,
mely tenyerébe
simította a napot és a holdat.
Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.