Merengés

Elkoptak már az aranyszínű betűk

a nekem íródott kamaszkori versben,

halvány lett a forma is a hófehér lapon,

de a rózsák színei élénkek még bennem,

s illatuk is olyan, mint a legelső napon.

Rózsák- rózsák, ti parányi gyöngyök,

oltalmazzátok csak az emberi szívet,

ne fájjon annyira az a belső lüktetés,

mely múló érzést könnyez éveim felett.

Olvadó hókristály ez a félig megélt élet,

párolgó esőcsepp aszály idején,

mit könnyedén dobál, pörget és forgat

az álmokat pusztító, rakoncátlan szél.

Nincs irgalom sem kegy a futó idő ellen,

nincs szánalom sem a napok gondjain,

úgy múlik életünk, hogy észre sem vesszük,

már fény ragyog létünk égi szárnyain.

Kun Magdolna