Ne vádold!

Ne vádold a napot, mert fogytán ereje,

s égi izzása már nem lehet a régi,

hisz a nap is csak egy fáradt léptű vándor,

ki őszlevelet hulló hamu-útját lépi.

Ne ítéld a napot, mert sugarából élnek,

azok a sötétségbe zárt félbetörött lelkek,

melyeknek minden áldott fénynyaláb

naponta újuló életet jelenthet.

Ne akard magadnak az egész égitestet,

mert elfordul tőled, s magadra maradsz,

azzal a homály-könnyű, akaratos múlttal,

mibe belezártad saját önnönmagad.

Hagyd a napot, hadd simítsa virággá a földet,

hadd ragyogja messzi fényét arra,

ki a legapróbb sugarat is szíve köré gyűjti,

hogy jégderes álmát lángja átragyogja. 

Vers:Kun Magdolna