Visszavágyás

Mikor az ember elkoptatja az élet küszöbét,

és felsebzett lábnyomára könnye csordogál,

haza vágyik hársillatú kicsi falujába,

ahol még szeretetről mesél a ház, a kert, a táj.

Odavágyik vissza, hol ismert volt az utca,

ismert volt a szomszéd, a szél frissült határ,

s mindaz a megszokottá váló csendes nyugalom,

amibe ezer színnel tetőzött a tél, az ősz, a nyár.

Visszavágyik oda, hol a szó is érték volt,

ahol a szép ajkú beszéd megsimogatott,

s ahol a tündérmesék világába át-át hajóztattak

a kukoricaháncsú fosztás-halmazok.

Visszavágyik oda, hol szabad volt és boldog,

ahol nem törte meg szívét földi gonoszság,

mert minden ember tudta, hogyan kell becsülni

azt amit az Isten néki ajándékul ád.

Kun Magdolna