Mikor az ember elkoptatja az élet küszöbét,
és felsebzett lábnyomára könnye csordogál,
haza vágyik hársillatú kicsi falujába,
ahol még szeretetről mesél a ház, a kert,
a táj.
Odavágyik vissza, hol ismert volt az utca,
ismert volt a szomszéd, a szél frissült
határ,
s mindaz a megszokottá váló csendes
nyugalom,
amibe ezer színnel tetőzött a tél, az ősz,
a nyár.
Visszavágyik oda, hol a szó is érték volt,
ahol a szép ajkú beszéd megsimogatott,
s ahol a tündérmesék világába át-át
hajóztattak
a kukoricaháncsú fosztás-halmazok.
Visszavágyik oda, hol szabad volt és
boldog,
ahol nem törte meg szívét földi gonoszság,
mert minden ember tudta, hogyan kell
becsülni
azt amit az Isten néki ajándékul ád.
Kun Magdolna
Lélekemlő a hangulat Nálad...
VálaszTörlésDrága Valika!
VálaszTörlésNagyon köszönöm.
Mindig öröm, ha nálam jársz:)
Szeretettel gondolok rád.
Magdi