A versek és megjelölt fotók, Kun Magdolna saját alkotásai; A művek a szerző tulajdonát képezik, ezek egészének vagy részének másolása,terjesztése, publikálása, csak a szerző előzetes hozzájárulásával lehetséges. 1999./LXXVI/tv./1.§

2012. június 22., péntek

Búcsúzóul


Soha nem volt közöttünk szoros-kapcsú érzés,
mert az élet valahogy nem úgy írta meg,
de az ösztönünknek engedő szívbe épült féltés,
mindig hagyott bennünk némi szeretet-jelet.

Életed vége felé már biztos bántad apám,
hogy gyermekkori álmaim nem színezhetted,
de késői megbánásod nem volt elég ahhoz,
hogy a fekete-fehérből szivárványt nyerjek.  

Magas falat építettél, mely elválasztott minket,
olyan idő-falat, amin nem hatol át senki,
mert az idő nem bocsát meg azon embereknek,
kiktől saját gyermeküket ellehetett venni.

Talán odaát majd mindent másképp látunk,
feledésbe merülnek a földi fájdalmak,
s úgy nézünk egymásra, mint két boldog ember,
kiknek lelke mélyén sosem volt harag.

Talán anyám is ott vár a kristályfényű parton,
s átragyogja lépted, mint egy útmutató csillag,
hogy az ismeretlen úton akkor is otthont lelj,
ha nem ő lesz már az, ki biztonságot nyújthat. 

Kun Magdolna

8 megjegyzés:

  1. Fájón szép! Kellemes hétvégéd legyen Csillaglány! :))

    VálaszTörlés
  2. Ma halt meg az apám is drága Bohóc!
    Így már nem maradt olyan ember, akikről tudni véltem, olyannak szerettek és olyannak fogadtak el, amilyen valójában vagyok.
    Köszönöm, hogy itt voltál.
    Szép hétvégét kívánok nektek én is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fogadd együttérzésem s kívánok neked mihamarább enyhülést, megnyugvást. :(

      Törlés
    2. Nagyon szépen köszönöm kedves Józsi!
      Azt is, hogy visszajöttél.
      Szeretettel.Magdi

      Törlés
  3. :((( - Nagyon sajnálom - :(((

    Szeretettel - Miki

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, hogy itt voltál Miki!
    Szeretettel.Magdi

    VálaszTörlés
  5. Nagyon sajnálom kedves Magdi. :((((
    Megrendített a hír.. a vers..
    Szeretettel: Csilla-Zsanett

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm drága Zsanett!
    Szeretettel.Magdi

    VálaszTörlés