Egy morzsányi kenyér

Ebben a szétlopott világban,

ahol minden uralmat a pénz birtokol,

drága nagyanyám jutott eszembe,

aki úgy ette kenyerét,

hogy a pöttyös kötényére hulló

morzsaszemeket egyenként felszedte,

majd szájához emelte,

hogy ne vesszen kárba az,

ami Isten adománya.

Ők még jól tudták mit ér az a kenyér,

aminek cseppenként gyöngyöző

 véres veríték volt megfizetett ára.

S aminek frissen sült ropogós héját

számtalan éhező ajak titokban dézsmálta,

mert félt attól, hogy otthon
a mama, vagy a papa szitkot szór reája,

Mennyivel másabb volt az a kenyér íz,

s mennyivel másabb emlék maradt utána,

mert azt a kenyeret,

maga a szegénység emelte királyi pompába,

mitől érezhette a legrongyosabb koldus is,

hogy annak az egyetlen lehulló morzsának

ugyanolyan értéke van,

mint a legfinomabb főúri étkeknek

egy hercegi családba. 

Vers:Kun Magdolna