Ma elnéztem anyám ráncait az arcán,
ahogy kergetőzve siklottak végig
ajka szegletéig, s ahogy a fájdalmat
elrejtette benne.
Elnéztem reszkető kezén a megduzzadt
ereket, ahogy az évek hosszú sora alatt
az örökös munka, a tenni akarás,
mélyen megedzette.
Láttam ősz haján a tarka színű kendőt, mit
a sors már régen foltosra koptatott,
s láttam szemében egy eltévedt
könnycseppet, ami ott, akkor, abban
a percben, valódi gyémántként izzott,
csillogott.
Láttam a szemrehányást mi szeme fényét
homályossá tette, s a mellette szunnyadó
bánatot, ahogy szomorkásan kézen fogva,
némán elvezette,
mert mikor szemembe nézett és könnyeink
tükrében, a régi gyermekmosolyt látta,
már tudta, hogy a szeretet itt ül vele szemben,
akkor is, ha csak néha hozza errefelé útja,
de ha odaér, mindörökre ott marad
szerény otthonába.
Vers:Kun Magdolna
Hát Magdika, most jól megríkattál ezze a gyönyörű verssel. Köszönöm.
VálaszTörlésOtthonába s szívébe zárva. Nem haragszik Ő, hisz méltán büszke a lányára. :)
VálaszTörlésDrága Annaliz!
VálaszTörlésTudom érzékeny lelked ugyanolyan, mint az enyém és a hiányt egyformán érezzük, mindaddig míg élünk.
Köszönöm kedves szavaid és a szereteted.
Ölellek
Magdi
Kedves Józsi! Szeretném hinni, hogy nem haragszik rám. Sokszor nem tettem meg, amit megtehettem volna.
VálaszTörlésKöszönöm szép gondolataid.
Szeretettel
Magdi