Egy magányos csónakos
ki az örök tenger foglya,
hagyja, hogy a felbőszült víz
messzire sodorja.
Egészen a végtelenig,
hol nincs többé távolság
s hol az érzések otthonát
holt-hullám fogja át,
mert ő az a csónakos,
kit az álmok vittek messze,
az álmok, melyek szívét törték
két véges partközelbe
Vers:Kun Magdolna
Ez igazán nagyon szép! Ez is. :))
VálaszTörlésNagyon köszönöm:)
VálaszTörlésSzeretettel láttalak!