Még ott áll az iskola a megszokott helyen.
Még kóbor szív dalol egy régi dallamon,
de távolabbról nézve csendes már az élet,
pára csapódik le az őszi alkonyon.
Mosolyarcú diákévek sokszor visszajárnak
mezítlábas gyermekként a végtelen mezőn,
ahogy vígan majszoljuk a zsíros kenyeret
lágy hajlatú dombokon, magas hegytetőn.
Miénk még a virágos rét, napban hajló búza,
végtelen dús kerek erdő, hegyi patakok.
Csilingelő csengő mesén ébred még a holnap
és álomszárnyon repülnek a táltos nappalok,
de sokan vannak már, kik köztes úton járnak,
kiknek máshol ragyognak az éji csillagok,
mégis velünk maradnak s mi sohasem feledjük
örökifjú szívükből a nyári illatot.
Ó, hányszor, de hányszor éreztem ezt !
VálaszTörlésDrága Annaliz!
VálaszTörlésJó visszaemlékezni az ifjúkori boldog évekre:)
Kár, hogy az élet csak egy villanásnyi fény.
Köszönöm, hogy itt voltál.
Szeretettel
Magdi