Élt valaha nagyon régen egy fehér tollú Garza.
Különösen szép madár volt, a legnemesebb fajta.
Sok-sok ember megcsodálta hópehely szárnyait,
de egyik sem tudta , hogy szívében mi lakik.
Mindig magányosan járt, társait messzire kerülte,
lehajtott fejjel lépkedett, szemét a földre szegezte.
Egyetlen pont volt, amit mindig figyelmesen nézett,
egy távoli kősziklát, hová nem jutnak el fények.
Mozdulatlan lábaira, fájdalmas sebet égetett a nap.
de a tikkasztó hőség ellenére sem volt, soha ingatag.
mert tudta, hogy egyszer úgyis eljön az akire vár,
akkor is, ha gátként tornyosul elé tenger s óceán.
Néha madárkönnyek gördültek lehunyt pillájára,
mikor érezte, szálló szélként repült el ifjúkori álma,
s vele az a hőn szeretett, hattyúnyakú Garzalány,
ki valahol a végtelenben csillagok közt jár.
Vers:Kun Magdolna
Drága Magdikám,
VálaszTörlésIsten éltessen erőben, egészségben sokáig.
Boldog születésnapot!
http://rozsa53.blogspot.com/search/label/k%C3%B6sz%C3%B6nt%C5%91k
Nagyon szépen köszönöm drága Rózsácska.
VálaszTörlésIgazán kedves vagy:)
Szeretettel ölellek
Magdi
Beautiful!
VálaszTörlésHi dear Daniel:)
VálaszTörlésThank you, that you like the Snow White Garza poem.
This beautiful bird, a real beauty.
We welcome
Magdi
N most megleptél. Azt sem tudtam, mi fán terem a Garza. Kihagyhattam egy órát biológián. :) Most már ok.
VálaszTörlésSzia kedves Józsi!
VálaszTörlésEgy kedves venezuelai barátom küldött erről a szépséges Garza madárról egy fotót és én annyira megszerettem a kecsességéért és hófehér szépségéért, hogy ez a vers íródott általa:)
Csodálatos madár az biztos.
Köszönöm, hogy itt voltál.
Szeretettel
Magdi