A versek és megjelölt fotók, Kun Magdolna saját alkotásai; A művek a szerző tulajdonát képezik, ezek egészének vagy részének másolása,terjesztése, publikálása, csak a szerző előzetes hozzájárulásával lehetséges. 1999./LXXVI/tv./1.§

2011. szeptember 18., vasárnap

Álmot őrző...



Álmot őrző

Hangos zaj szűrődött ki a konyhából, de a szobában lévő gyerekeknek már fel sem tűnt a zene-bona. A veszekedések mindennaposak voltak a házastársak között, akik régóta érzelem nélkül éltek. A férj rendszeresen ivott és barátnőket tartott a feleség pedig szótlanul tűrt és hallgatott mellette, mert tudta, hogy soha nem lesz kiútja a meneküléshez.
Minden veszekedés után elviselhetetlen fejfájás kínozta. Ilyenkor kisétált a közelükben lévő erdőbe és hangosan zokogott a szótlan fák között. Egy napon, mikor újra
elővette a kínzó fájdalom, nem a szokott úton ment a menedéket adó helyre,
ha nem az ellentétes irányból közelítette meg azt. A táj kihalt volt, senki nem
járt arra, de ő nem félt semmitől, mert a keserűség megedzette már mindennel szemben. Nagyon szép asszony volt, hosszú bronzvörös haján átragyogott a nap. Arca bájossága a tizenévesekével vetekedett. Soha nem gondolta magáról, hogy jól nézhet ki, mert túlságosan szerény volt ahhoz, hogy elhihesse másnak is megtetszhet.
Félúton lehetett, mikor a fák között megpillantott egy férfialakot. Már nem tudta kikerülni így el kellett haladnia mellette. A férfi magas, kisportolt, jó képű volt és látszólag a koruk is azonos lehetett.. A férfi elbűvölve nézte a nőt, akinek szép hosszú haja le volt engedve s néhány rakoncátlan hullám-tincs arcába hullott. Ami végképp varázslatba ejtette az a nő halványzöld szeme volt.
Különös vonzalom alakult ki közöttük percek alatt.
A férfi nem volt az a félénk típus, így határozott hangon megszólította
- Elnézést kérek asszonyom, hová tart egyedül ebben a hatalmas farengetegben?
A nő elmosolyodott és azt válaszolta
- Keresem a boldogságom.
- Gondolja, meg találja-kérdezte a férfi
Talán igen-szólt az asszony
- Szívesen elkísérem, ha nem zavarom. Én itt élek már nagyon régóta ezek között az ismerős és ismeretlen fák között, ugyanis erdészként dolgozom.
Minden rejtett szegletét ismerem az erdőnek. Megmutatom önnek a legkülönlegesebb faóriásokat, ha akarja.
A nő belenézett a férfi szemeibe, melyek szelídek voltak és tiszta fényűek.
Furcsa világ tükröződött abban, számára különös szeretetvilág.
- Csak egy félórám van, de nem bánom, ha velem jön.
Hangtalanul lépkedtek egymás mellett. Kis idő után a férfi törte meg a csendet.
Elmondta egy éve halt meg a felesége autóbalesetben és azóta is szenved a történtek miatt.
A nő is elárult minden jót és rosszat családi életéről. A férfi aggódva nézett bele könnyes szemeibe és gyengéden megsimította a kezét. Az asszonynak szokatlan volt ez a gesztus,
hisz csak megaláztatást és verést kapott a férjétől. A félóra gyorsan elszállt és indulnia kellett hazafelé. Kezet nyújtott a férfinak és még egyszer belenézett azokba a sokatmondó ábrándos szemekbe. A férfi kicsit hosszabb ideig fogta a nő kezét és csak ennyit mondott neki-
- Szeretném újra látni, ha lehetséges.
Nem volt tolakodó és ezt látta az asszony is. Megígérte neki, hogy holnap is szakít egy félórát
kevéske idejéből. Másnap ismét találkoztak s attól a naptól kezdve mindennaposakká váltak a titkos románcok. Mindig volt miről beszélniük. Mindketten szerették a fákat, madarakat és a
csodálatos természetet. Séta közben néha egymáshoz simultak és csókolóztak. Tudták, itt nem csak egyszerű barátságról van szó.
Az asszony áhítattal hallgatta a férfi különös történeteit s a férfi mindennap újabb
és újabb mesével állt elő. Egy napon sétájuk során hatalmas tölgyfához értek, melynek lombjaiból lágy suttogás hallatszott. Gyönyörű egyenes törzsű fa volt, sűrű ágakkal.
A lombokból csivitelő madárhangok hallatszottak. Szebben szólt az minden más muzsikánál. A férfi gyengéden megfogta a nő kezét, magához szorította és mélyen a szemébe nézett. Az asszony hagyta, hogy a férfi pillantása áthassa lénye egészét. Különös érzés lett úrrá mindkét emberen. Sejtelmes vágy az ismeretlen szerelem után, melyben soha nem volt részük. Lassan összeért ajkuk s abban a percben megszűnt körülöttük a világ és csak lebegtek-lebegtek ég és föld között. A hosszan tartó ölelkezés után örök hűséget esküdtek egymásnak a magasra nőtt tölgy alatt.
A nő halk hangon így szólt.
- Ha egyszer meghalok ebből a fából szeretnék magamnak koporsót.
Teljesítenéd ezt a kívánságom- kérdezte a férfit.
- Kedvesem, miért gondolsz ilyen dolgokra, hisz még, oly fiatal vagy? Különben is mit kezdenék nélküled? Veled halnék, ha többé nem lehetnél nekem.
A nő arcán boldog mosoly suhant végig. Hozzásimult a férfihoz és érezte az ő igazi otthona itt van ezekben az ölelő karokban. A találkozások folytatódtak, ahogyan az otthoni veszekedések is.
Egyik reggelen arra ébredt az asszony, hogy mindennél erősebb fejfájás gyötri, mely
a gyógyszerek hatására sem enyhült. Próbált felkelni, de már nem tudott. A szédülés egyre erősödött és a nyomás mindennél feszítőbb volt az agyában. Úgy érezte el fog ájulni.
Néhány perc telt el így, mikor elsötétedett vele a világ és megszűnt számára a létezés…

A boncolásnál kiderült óriási agytumora volt, mely hirtelen végzett vele.
A férfi másnap ugyanúgy ott volt a megszokott helyen és várt. Türelmesen várt.
Órák múltával azonban aggódni kezdett és az asszony háza felé indult, mely
nem túl messze volt az erdőtől. Mikor közelebb ért látta, milyen sok ember áll a
ház udvarán. Szíve vadul kezdett verni, érezte, hogy nagy baj van. Kérdezősködni kezdett
és a választól megszédült egy pillanatra. Lábai felmondták a szolgálatot és csak állt
állt megkövülten, könnyes szemekkel. Mikor valamennyire összeszedte magát elindult
az erdőbe. Egész úton hangosan zokogott majd az erdőbe érvén dühödt mozdulatokkal és sűrű fejszecsapásokkal kivágta azt a tölgyfát, ahol szerelmet vallottak érzéseiknek. Utána elszállította a koporsókészítőhöz.
Két koporsót rendelt abból a fából, két mahagónira festett tölgyfa koporsót.
Tudta számára is vége e földi életnek. Az érzés, ami hónapok alatt szerelemmé érlelődött benne, hatalmas erőnek bizonyult, hatalmasabbnak, mint maga az élet. Mikor mindent elrendezett, amit szeretett volna hazament. Átgondolta az elmúlt éveket, majd néhány könnycseppet letörölve barázdált arcáról, kisétált újra a számára oly kedves erdőbe és egyetlen pisztolylövéssel végzett magával.

A temetésük egy napon volt.
Talán Isten rendelte úgy, hogy a két nyughely szinte egyetlen lépésre volt egymástól.
A férfi betartotta ígéretét. Most már a tölgyfa vigyázza végtelenbe érő szerelmüket és mesés álmaikat. Így lett az erdők tölgye örök álmot őrző.



Próza: Kun Magdolna

2 megjegyzés:

  1. Mind ahányszor olvasom ezt a történetet, a könnyek homály-takarójában fázom, Drága Magdi! Nagyon mélyen érintett meg most is! Köszönöm, hogy itt is olvashattam!

    Ölellek végtelen szeretettel: Dana

    VálaszTörlés
  2. Drága Dana!
    Az érzés hatalmas erővel rendelkezik, erősebb magánál az életnél is. A legcsodálatosabb emberi tulajdonság, amiért érdemes volt e földre születni.
    Így képzelem el én is a véget...
    Köszönöm mindig szép szavaid.
    Szeretettel ölellek
    Magdi

    VálaszTörlés