Elveszett otthon
Mennyire fáj, hogy nincs többé otthonom,
és senki sincs már, ki ajtót nyitna nékem,
vagy pár szót szólna megdorgáló hangon
s átölelne hallgatagon, úgy, mint akkor régen,
mikor gyermekként futottam a réges-régi úton,
elázott ruhában a hóval lepte télben,
s közben hajamról sok parányi hópehely,
egy csillaggá olvadt anyám két szemében.
Mennyire hiányoznak a szelíd ölelések,
az a fából készült fészer, mely nyugalmat adott,
mikor menekülni vágytam a felnőtt élet elől,
mert abban a kifacsart öntudat torkon ragadott.
Ma már üresen áll a rét melletti házunk,
s a tűzpipacsok virága sem olyan feltűnő,
mára már elveszett bennem az otthoni varázs,
mert azt magáénak vallja
a csendes temető…
*********
Vers:Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.