Várni rád egy életen át

Csendesül a dobbanás néha idebenn,

nem lázad a szív sem, ha hiányzik a csók.

S mikor karjaidba vonva magadhoz ölelsz,

már halk dallammá szelídül az elringató bók.

Várok rád egy életen át, ahogy senki talán,

és hinni fogok benned, ha minden elveszett.

Akkor is, ha azt érzem olyan mindegy már,

kinyílnak e még a szívben az elzárult erek.

Én töretlenül megbízom szavad értékében,

a sok, sok kézfogásban mi oly boldoggá tett,

s abban meg nem alkuvó édes kicsi ráncban,

mely ajkad ívén hordozza a kedves perceket.

Szeretlek úgy, ahogy ember szeretni tud,

féltőn féltve, lázadva minden démon ellen,

mert tudom és érzem, mily sokat ér nekem

az életre csábító benned rejlő szellem.

Vers:Kun Magdolna

2009.07.28