Most kellene indulni, vissza sem nézve.
Sem a régi házra, sem a havas rétre.
Csak menni és menni túl a dombokon.
Ahol a napfény még átsüt a lombokon.
Felemelt fejjel nézni a halállal szembe.
S hűs mosolyt színlelni, bármerre keresne.
De már nem tud védekezni kettétörött lelkem.
És vigaszt sem nyújt más, csak odafenn az Isten.
Ő, biztos átölel majd, ha látja azt, hogy félek.
És szó nélkül ad nekem örök menedéket.
Most kellene búcsúzni, szótlanul hallgatva.
Rálelni az égi úton a legvégső otthonra,
Hogy ne fájjon soha többé az a földi teher,
Mely széttépi szívem, amíg maradni kell
Most kellene könnyek nélkül elköszönni tőled,
Hogy úgy érezd, milyen könnyű elfutni előled.
S akkor nem látnád meg rajtam azt a bánatot,
Mi pengeélű jégszilánként arcomba csapott.
Vers:Kun Magdolna
Sem a régi házra, sem a havas rétre.
Csak menni és menni túl a dombokon.
Ahol a napfény még átsüt a lombokon.
Felemelt fejjel nézni a halállal szembe.
S hűs mosolyt színlelni, bármerre keresne.
De már nem tud védekezni kettétörött lelkem.
És vigaszt sem nyújt más, csak odafenn az Isten.
Ő, biztos átölel majd, ha látja azt, hogy félek.
És szó nélkül ad nekem örök menedéket.
Most kellene búcsúzni, szótlanul hallgatva.
Rálelni az égi úton a legvégső otthonra,
Hogy ne fájjon soha többé az a földi teher,
Mely széttépi szívem, amíg maradni kell
Most kellene könnyek nélkül elköszönni tőled,
Hogy úgy érezd, milyen könnyű elfutni előled.
S akkor nem látnád meg rajtam azt a bánatot,
Mi pengeélű jégszilánként arcomba csapott.
Vers:Kun Magdolna
2010.02.15
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.