Köszönöm, hogy szerettél

Szeretlek a magányommal, mely esténként helyetted ölel,
A körbenlévő emlékekkel, melyek mind-mind, rólad szólnak .
A falon függő üvegbe zárt képtől, mit egyszer ajándékul adtál.
S mibe egyszerű mosolyt sejtettél, hogy
szebb legyen a holnap.

Szeretlek az együtt töltött évekért s az illatozó rózsákért,
Mit minden találkozásunkkor olyan szeretettel
nyújtottál felém.
Mert tudtad, hogy minden virágillat, majd
álomszárnyon ringat,
Ha az alkony bíborpalástját magára teríti a
szelíd, csendes éj.

Szeretlek az ódon helyekért, hol ajkad csókot lopott ajkamról,
És elmesélte szép szavakkal, milyen, ha két szív
együtt dobban,
Mitől az érzéki szenvedély határtalan vágya, könnyek formájában,
Gátat tör előttünk és tűzforró lávaként
fényszikrával lobban.

Vers:Kun Magdolna