A versek és megjelölt fotók, Kun Magdolna saját alkotásai; A művek a szerző tulajdonát képezik, ezek egészének vagy részének másolása,terjesztése, publikálása, csak a szerző előzetes hozzájárulásával lehetséges. 1999./LXXVI/tv./1.§

2010. május 5., szerda

Itt hagyom


Itt hagyom a fákat, dombokat, hegyeket.
A hó födte földet, hol sarjadnak a füvek.
A száraz ágon bóbiskoló félszáraz levelet
S mindent, amit a szív valaha szeretett.

A réges-régi templomot, zúgó harangjával,
Melynek kondulását annyiszor hallgattam,
Mikor búcsút könnyezve lélekként sírdogált,
Üzenetként felcsendült égbe írt szavakkal.

Itt hagyom a városom, melyben születtem,
A kedves barátokat s a sosem volt apámat.
Sok gyermekkori illatot, az első szerelmet,
Melynek fájó érzéséről faggattam anyámat.

Kis kertünket, hol a gyümölcsfák terméseit
Minden virágnyílás idején zölden letörtem,
S hiába integetett nagyapám vékony pálcájával,
Szigorú arcától meg sem rettentem.

Itt hagyom múltam, mi nem volt mindig vidám,
De azért mégis voltak benne örömteli napok,
Hisz bárhogy megtört néha a feldühödött sors,
Szélszárnyakon futó időmben néha jót is adott.

Itt hagyom a régi utat, hol találkoztam veled,
A búsuló kiskutyákat, kik anyjuk mellé bújtak,
Mikor annak jéghideg teste kihűlt már a hóban
S dermedt szemein csak sós könnyek ragyogtak.

Itt hagylak téged, te jó és kedves ember,
De minden egyes mondatodat magammal viszek,
Hogyha mesére vágynak a fényt hordó angyalok,
Szavaiddal mondjam el, milyen szép volt veled.



Vers:Kun Magdolna
2010.04.15

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése