Ha én lennék az izzó nap, mely féltőn simogat,
vagy kósza felhő, mi gyöngyöző esőcseppet ad,
magammá formálnám gondolatodat.
Ha én lennék a hold, az- az ezüstfolt, mi nyáresti
útján éjcsillagot ont, rózsaként illatoznék neked,
hogy érezd van aki tövissel is szeret.
Ha szeretnél, kékre festeném a szürkévé vált eget,
hogy tengerszínében megleljem a szemed,
s álmodozva vágynék rád szüntelen,
mert az élet csak veled lehet tiszta és bűntelen.
Nézd sötét az éj.
Megvetem ágyam, te ülj ide mellém.
Súgd majd fülembe, mit ezerszer
elmondtál- ne félj, soha ne félj.
Mondd azt, mi örökre együtt, csak ketten,
s míg szavaid tudatomig eljutnak csendben,
elcsitul bennem a lelket tépő veszély
vagy kósza felhő, mi gyöngyöző esőcseppet ad,
magammá formálnám gondolatodat.
Ha én lennék a hold, az- az ezüstfolt, mi nyáresti
útján éjcsillagot ont, rózsaként illatoznék neked,
hogy érezd van aki tövissel is szeret.
Ha szeretnél, kékre festeném a szürkévé vált eget,
hogy tengerszínében megleljem a szemed,
s álmodozva vágynék rád szüntelen,
mert az élet csak veled lehet tiszta és bűntelen.
Nézd sötét az éj.
Megvetem ágyam, te ülj ide mellém.
Súgd majd fülembe, mit ezerszer
elmondtál- ne félj, soha ne félj.
Mondd azt, mi örökre együtt, csak ketten,
s míg szavaid tudatomig eljutnak csendben,
elcsitul bennem a lelket tépő veszély
Vers:Kun Magdolna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.