Dúdoló

Ha majd lehunyod szemed és magad mellett érzel,

én vággyal keltett csókot lehelek ajkadra,

hogy érezd az érzést, mely testemet áthajtja.

Füledbe súgom, mennyire kívánlak,

hogy te vagy az értelme ennek a világnak,

melyben oly biztonságos, ha hozzád bújok,

s vállam válladon pihen.

Kezed kezembe fogom, és szívemre helyezem.

hallod, hogy dúdoló ütemmé válik a szerelem?

S azok a parányi dobbanások, amik olyan mások,

egymás mellett rezdülve két sóhajtás között,

lágy muzsika hangjára lebegnek ég és föld fölött.

Ringatlak és altatlak, puha selyemmel takarlak,

a lassan hűvössé váló szeptemberi szélben,

S ha fellopakodik az égre a tanácstalan vén-hold,

és nem marad a napból csak egy fénylő tűzfolt,

melynek mosolyában fénylik az éj milliónyi csillaga,

Akkor tárd ki a szíved, hadd maradjon nyitva nekem

a lelkemet csalogató éden gyémántos kapuja.

Vers:Kun Magdolna

2009.02.11