Bűvölet

Lassan közeledj,
s mikor szívem megremeg, hajolj közelebb.
Mint szelíd szél a virágszirmot,
oly lágyan simíts meg.
Égető tűzként pezsegjen bennünk
a tengerhullámként feltörő vér,
hogyha testem testedhez ér,
éledjen benne erőre minden hajszálér.
Ölelj pillantásoddal.
S mikor feszülő combom átfonja férfiderekad,
engedd, hogy fergeteges erejével ránk simuljon a kéj,
és megmaradjon belőle
a jelenben rögzült legszebb pillanat.
Szeress-szeress. Adj mosolyt.
Fehér fellegekben szállni tudó szárnyakat.
Úgy kívánj, olyan féktelen vad szenvedéllyel,
hogy ajkamon vérpiros színűvé váljanak
a sóhajtásból eredendő parázsló szép szavak.
Keresd meg bőröm pórusán
a titkos helyeken rejlő izgató pontokat,
mitől meghallod azokat a hangokat,
melyek apró hörgésként tapadnak
az ívben meghajló, őrjítő mámorra kiéhezett
alélt női testre.
S mikor gyertyalángként olvadunk egymás karjába
porrá semmisülve,
szoríts, szoríts, hogy szinte fájjon.
Érezd, hogy csak csókjaidat vágyom.
Old fel a béklyót, ne gátoljon semmi,
merj hévvel, szabadon szeretni.
Nézz rám, és ha sírok,
 csókold le szememről a könnyet.
Adj nekem mámorító perceket,
mitől az élet csodásabb és könnyebb.
Fess az égre becéző mondatot,
mely a csillagokba repít veled.
Hints rám édes álmot,
melyben földön túli színben játszik a boldogság.
S ha majd a gyönyörtől elsodródunk a végtelen felé,
szíveddel vigyázd, hogy ne törjön ketté ez a bűvös,
szép varázs.

Vers:Kun Magdolna