Amire vágytam

Csak szeretni akartalak őszinte érzéssel,
s elsuttogni neked, ami feszíti a lelkem.
Még hinni akartam így az élet vége felé,
egy soha el nem múló örök szerelemben.

Csak megnyugvást akartam magamnak,
s néhány visszatérő ábrándot a szívnek.
Tavasszá varázsolni félresiklott világom,
 érezni benne, hogy zöldellnek a rétek.

Forró nyárra vágytam, életmentő bókra.
Fázós reggeleket melegítő gondolatokra.
Karjaimmal átölelni a veled töltött perceket,
hogy megmaradjon benne a hűség tudata.

Nem akartam vesztesként zárkózottá válni,
számolni azokat a hátralévő bánatnapokat,
amik súlyos terhet rónak gyengült vállaimra,
és húznak-húzna lefelé, mint az áradat.

Elmúlt időm darabjait nem rakhatom össze,
a jövőből építettem volna egy kicsi házikót,
hol úgy élhettem volna, mint egy királylány,
kinek minden évében, csak boldog napja volt.

De már ködhomályba vesztek a régi illúziók,
szivárvány-színében nem fénylenek csillagok.
Borús felhők gyülekeznek a sötétlő ég alján,
és füstkorommal takarják el a ragyogó napot.

Vers:Kun Magdolna